Megszentelt Élet Napja 2019.

Az Egri Főegyházmegyében Az Egri Főegyházmegye területén szolgáló szerzeteseket, 2019. február 2-án Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, a Megszentelt Élet Napja alkalmából ünnepi szentmisére hívta az egri Szent Bernát, Ciszterci templomba Dr. Ternyák Csaba egri érsek. Szentbeszédében emlékeztetett, hogy II. János Pál Pápa 1997-ben ezt a napot jelölte meg a szerzetesek világnapjául. Felelevenítette a szent pápa szavait, [...]

Fogadalomtétel 2018. Andornaktálya

Tóth Margit örökfogadalmas nővérünk meghívására közösségünk ebben az évben Andornaktályán ünnepelt a Sarlós Boldogasszony templomban 2018. október 7-én. Ünnepi szentmise keretében került sor befogadásra, első fogadalomtételre, fogadalom megújításra és végleges elköteleződésre. A jeles eseményen jelen voltak Elisabeth Hager a közösség fővezetőnője, hárman osztrák, valamint a magyar kollégium nővérei. A szentmise főcelebránsa Dr. Ternyák Csaba egri [...]

Krisztus Király Ünnepe-lelkigyakorlat, 2017. november 23-26.

Örömmel és várakozással indultunk útnak a szélrózsa szinte minden irányából Sarudra, a Genezáret Lelkigyakorlatos Házba. Az út már nem volt ismeretlen, hiszen egy évvel ezelőtt is itt voltunk ebben az időben. Szeretettel köszöntöttük egymást és Ferencz Károly atyát a lelki vezetőnket. Sajnos 5 nővérünk betegség illetve más elfoglaltság miatt nem tudott eljönni, így 11 fogadalmas [...]

Közösségi hét 2017

Krisztus Király Szolgáló Leányainak éves lelkigyakorlata 2017 Vöcklabruck Bevezető gondolatok Dolhai Lajos atya, aki közösségünket már negyedik alkalommal kísérte el, ismeri a találkozók karakterét pontosította, hogy ez a találkozó nem lelkigyakorlat a szó klasszikus értelmében és nem is egy tanfolyam bár ilyen jellege is van, hanem a közösségi hét célja, hogy együtt legyünk és megerősödjünk [...]

Bemutatkoztunk a Szent István Rádió és Televízió lelki, szakmai napján

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm a jelenlévőket. Örülök a sok ismerős arcnak, egy kicsit otthon érzem magam. Köszönöm Szarvas István atyának a meghívást, melyben lehetőséget kaptam, arra, hogy beszéljek közösségünkről, hívatásunkról, karizmánkról. Ipacs Zsuzsanna vagyok, az “ANCILLAE CHRISTI REGIS”, Világi Intézmény, magyarul a Krisztus Király Szolgálói közösség nővére. A tapasztalat az, hogy kevéssé ismerik ezt az [...]

Megszentelt Élet Napja Pécsett

2017. február 2-án a Pécsi Egyházmegyében a Megszentelt Élet Napján számos szerzetesrend képviselői mellett  most már az ACR Közösségünk is jelen van és képviselve volt ezen a szép közös együtt ünneplésen. A szentmise után közös agapé és derűs élmény megosztás volt.

Tíz éves Magyarországon a Krisztus Király Szolgálóleányai Szent Kamill Kollégiuma

Augusztusban ismét együtt tölthettünk egy hetet osztrák nővéreinkkel Ausztriában a képzési héten. Közösségi együttlétünk idei témája a közösségi ima kérése: „Ajándékozd nekünk Szent Lelkedet, hogy általa felismerjük az idők jeleit és küldetésünket.” „Az Egyház kötelessége, hogy kutassa az idők jeleit és az Evangélium fényében értelmezze. Hívőként járjuk utunkat, számunkra azt is jelenti, hogy egyben az [...]

A Szent Kamill Kollégium nagyböjti lelkigyakorlata

 2013. március 1-3. Eger, Szent Orsolya Rendház Leánykollégiuma Szívemben nagy örömmel és várakozással érkeztem meg a már jól ismert, otthonos helyre, ahol Mária nővér korát meghazudtoló,fiatalos lendülettel fogadott és kalauzolt bennünket. Örömömet fokozta, hogy 13 nővér és 1 vendég gyűlt össze a házban. A nővérek nagy pakkokkal érkeztek, hozták az általuk elkészített elemózsiát, s így [...]

A vöcklabrucki képzési hét

Nagyon nagy örömmel és várakozással indultam el Vöcklabruckba, hogy részt vehessek a képzési héten. Mivel külön érkeztem a többiek – a magyar nővérek – már nagyon vártak. Nagyon jól esett, ez a szeretetteli fogadtatás. Majd másnap, amikor az osztrák és német nővérek sorba jöttek köszönteni, bemutatkozni. Sajnos nem tudok németül csak egy-két szót, de a [...]